Szüléstörténet - Bálint féle hosszitott verzió

Május 11-re virradóra:
Kb. hajnal 4-től 6-8 perces enyhe méhösszehúzódások voltak. 4-kor elment a nyákdugó. Valószinűleg jósló fájások voltak, mert rendszertelenek voltak. A hajnali 6-8 percesek reggel 9 körül abbamaradtak. Utána egész nap voltak fájások,de ezek szintén rendszertelenül, kb fél, negyed vagy akár órénként jöttek („mint a menstruációs görcsök”). Vanda napközben még elment boltba, illetve este még a Szerájba kajálni egyet (17.30-19.30-ig). Nekem osztálytalálkozóm volt 19.00-tól. Ott voltam 22.00-ig es akkor mentunk be az orvos javaslatára a kórházba. Megvizsgálták a Vandát. Szivhang rendben volt. Magzatviz is tiszta volt. Szűk egy újnyi tágulás volt. 2 vicces fiatal orvos vizsgálta meg a cicát. (hát az élet kemény.....)

Május 12-re virradóra:
Szuper volt. Álmodott, de elfelejtette. Összefüggéstelen volt. Még kibirhatóak hajnal 3.30-tól 15-20 perces rendszeres fájások voltak. Ezek már erősebbek, mint a tegnapiak, de még kibirhatóak „abszolút”. A fájások átlag 1 percig tartottak. Többször jött ki nyálkás réteget képzett vér. Néha barnás is volt.

Reggel 8-ra valamelyest erősödtek a fájások. 9-re elmúlt minden és most kb. Fél óránkánt van egy fájás. 10 körül hivott a doki, hogy azért megnézne igy reggel. Az eredmény még 1 ujnyni, vagyis most már bő kettő. Fél három óta megint vannak 20 percesek, de volt már 10 perces és 8 perces is. Most fekszem, hogy egy kicsit tudjak pihenni. Ha igy haladunk, akkor az éjjel meglesz a bébi. 16.35-től aludtunk (pont egy fájás után) 1,5 órát . Mikor felkeltünk, akkor jött egy fájás és utána 19.08-kor és 19.17, -kor voltak fájások bár nem túl erősek. Igazából kivülről észre sem lehetett venni a Vandán, hogy fájás van, csak onnan tudtam, hogy kéri mindig nézzem meg az időt.
19.26, 19.31 (ekkor állt fel az ágyról) 19.50

22.00 korul miutan megneztuk a Part cimű filmet DVD-n ugy dontottunk, mivel a fajasok kb 7-9 percesek voltak (bár későb kiderült, hogy mi rosszul néztük, a helyes a fájás kezdetétől a következő fájás kezdetéig tartó idő) es a „doki mondta, h ez esetben mar bemehetunk”, hogy bemegyunk a korhazba,a hol fogadtak is minket. Tovabbra is szep ido volt, nem esett az eso. Sőt inkább fülledt melegnek mondanám. Napközben mindenképp, de este is a vajúdóban nagyon meleg volt. Frontok is voltak, amik szintén gyorsithattak a folyamatot.

Odabennt megvizsgálták a Vandát és azt mondta az ügyeletes, hogy már nem mehetünk haza, mert nem lenne biztonságos. Kiderült, h tovább nem tágult, még mindig két ujjyni a méhszáj. A vajúdóba kerültünk. Ott volt már a Kalucza Edit és a Kozma Gábor. 1 órával hamarabb jöttek be a kórházba. Nem voltunk sokáig együtt, mert hajnal felé átvitték Editet a szülőszobába. Bálint egész éjszaka velem volt, ott aludhatott a mellettem lévő ágyban.Bár először 2 széken aludt úgy, hogy a feje az ágyon volt mellettem, de a nővérek megsajnálták. Közben volt CTG és belső vizsgálat, de semmi haladás, nem erősödtek a fájások. A nővérek már ekkor mondták, hogy ez a vajúdás bizony inaktív. Ez azt jelenti, hogy még ha vannak is fájások ezek nem elég rendszeresek és nem elég generálnak elég intenzív méhösszehúzódásokat ahhoz, hogy a gyerek kijöjjön.

Délelőtti vizit során ismét megvizsgáltak és azt mondták, hogy itt az idő a burokrepesztésre. De a dokimat mikor felhivták, akkor azt is tondta , hogy majd csak este jön be olyan 5-6 körül. Mint utóbb kiderült, neki május 13-án van a szülinapja és azt ünnepelték Esztergomban. Elmentem Vanda anyukájáért a vonatállomásra 9 körül. Mikor kiderült, hogy a doki csak délután jön úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a meccsemre (Vanda addig is tud pihenni és mi sem idegeskedünk). Persze kikaptunk. Mikor visszaérkeztünk még mindig nem történt semmi. Vanda láthatóan fáradt volt és kimeürlt. Ez nem csoda, hiszen folyamatosan voltak fájásai és egész nap nem ehetett semmit a vajúdás miatt, csak szőlőcukrot. A nővérek hazaküldtek minket, hogy Vanda továbbra is tudjon pihenni. Otthon takaritottam mig Zsala a gyerek és az én ruháimat vasalta.
Mikor visszaértünk 16.30 körül Vanda már valóban pihent kicsit. A doki nem sokkal később megérkezett. Rögtön hozott is egy óriási kötőtűhöz hasonlitható tűt, aminek következtében Vanda először ilyedt meg a kórházban. Megnyugodott mikor a doki elmondta, hogy a magzatburok nagyon vastag és a kicsit nem fogja bántódás érni. A szúrás valóban problémamentes volt és hát kiderült, hogy a kicsi már belekakilt a magzatvizbe, ami semmiképpen sem szerencsés (peristaltikus reflexe beindult, azaz meg akar születni). Mint kiderült a Vanda eddigre (kb 17.30) már 3-4 ujjnyira tágult, ez később tovább javult. Ez fontos volt, de sajnos a gyerek ennek ellenére nem indult meg a szülőcsatorna felé. Kiderült, hogy ún. Elsődleges fájásgyengeségről van szó. Ez nagyjából a korábbiakban leírtaknak felel meg. Ha ezen nem tudunk változtatni, akkor bizony császározni kell, akármilyen jól is tágultunk. A doki először várt, hogy lesz-e változás majd miután nem volt 7 körül bekötöttek egy infúziót a Vandának.

Közben már átkerültünk a szülőszobára. Az infúzió lassan csöpögött és miután az idő múlt és a gyerek nem jött lejjebb, hiszen a fájások nem voltak olyan erősek bár a Vandának ettől függetlenül megeröltetőek voltak. 9 körül az infúzióba bekötöttek oxitocint is. Ekkorra persze már az ügyeletes orvoson és a saját dokinkon (Dr. Béres László) kívül Vandát már látta az ügyeletvezető orvos (Sebestyén dr) is, akivel közösen konzultáltak, hogy mi legyen. Hál istennek úgy döntöttek, hogy megnézik, hogyan reagál a Vanda a hormonra. Generál e olyan fájásokat, hogy lejjebb jöjjön a gyerek. Ekkor volt a következő pillanat, amikor a Vanda megilyedt, hiszen nem tudta, hogy a hormon mennyie fogja megnövelni a fájások erősségét, gyakoriságát. Mire számítson?? Megnyugtatták. És ő csak relaxált, fantasztikusan csinálta. Már nem engedte, hogy megfogjam a kezét, úgy koncentrált. Az arcán semmit sem lehetett látni. A doki gyakran bejött és csak fel-alá sétált. Kérdezte Vandát, hogy fáj-e egyáltalán-mármint, hogy van-e fájása, mert nem látszik rajta semmi. Vanda válaszolt néha egy szóval „igen” néha egy mondattal „persze folyamatosan” Annyira koncentrált, hogy még hangott se nagyon adott ki csak akkor beszélt ha muszáj volt.

Így telt el majd 3 óra. Közben persze a doki meg-megvizsgálta a Vandát. A tágulás már tökéletes volt. Egyértelmű továbbra is, hogy már gyerekkel megyünk haza. Kérdés, hogy császárral, vagy anélkül. Már jó néhány ampulla oxitocint kapott a Vanda, mire 10-11 körül pozítív előrelépésről számolt be a doki. A gyerek lejjebb jött, lehet menni fog természetes úton is. A kérdés, hogy a Vanda tud-e elég erősen nyomni, hiszen az már biztos volt, hogy a fájások nem lesznek elég erősek ahhoz, hogy kijöjjön a baba. Sőt tolófájásai Vandának egyáltalán nem voltak. Annyira már haladt a gyerek, hogy volt rá lehetőség, hogy felülről nyomják a Vanda méhét (ezt is csak akkor szabad, ha már relatíve lejjebb van a gyerek). Ezt bizony úgy kell elképzelni, hogy az egyik doki két kézzel teljes erejével nyomja a Vanda hasát (a Vanda hallotta, ahogy a doki nyög az erőlködéstől). Közben meg csak csöpögött az oxitocin. Ezt nem mindenhol vállalják be(mármint a több ampulla beadását, pl. Margitban állítólag 2 ampulla után már császároznak), mert veszélyes, mivel a gyerek szívhangját nagyon legyengítheti és akkor rögtön be kell avatkozni.

Szerencsére Bálintka erős volt és bírta a szíve. Folyamatosan Vandán volt már a CTG (nem sétálhatott mint korábban az infúzióval, nem ment már pisilni sem, beöntést sem kapott korábban). A szívhang pillanatokra lement 100 alá, de aztán visszaállt 140-150-re. Csináltunk egy próbanyomást. A Vanda fogta két kezével a felhúzott térdeit, én a fejét. Egyik doki nyomta a hasát másik alulról segített miközben ő nyomott, amikor jöt egy fájás akkor. És olyan erővel nyomott (nagyon jól koncentrált, egy hangot sem adott ki, minden energiáját beleadta a nyomásba), hogy a baba megmozdulni látszott. A doki mondta így tovább, van remény. Ezt a műveletet megismételtük kb 10-szer, mire kijött a kicsi Bálint. Egy egy fájásnál kb 2-3-szor nyomott attól függően, hogy mennyi levegője volt. Olyan erővel nyomott, hogy szülés után tele volt apró bevérzéssel a mellkasa és az arca szegénynek. A probléma csak az volt, hogy a nyomás végénél a baba mindig kicsit visszahúzódott, de azért haladt előre.

Éjfél után jutottunk oda, hogy már biztos volt a szülés, de sietni kellett, mert az 5-6 ampulla oxitocin miatt már nagyon veszélyes volt az egész a baba szívére nézve. Ekkorra már bejött vagy 10 ember. Rögtön megtelt a terem. Vagy 5 orvos, 3 segédkezett, többi nézte plusz a nővérek, akik segédkeztek. A Vanda nyomott, én már megláttam egy szőrős valamit, de visszahúzódótt a pici feje. Ekkor a következő fájás már jött is és doki mondta, hogy akkor nyomni kell, mert már nincs idő hezitálásra. Nyomott, közben már be is üzemelték a Vacuum gépet és (én úgy izgultam, mert a géppel még látszólag nem volt valami rendben és a fájás meg vészesen jött-nyomni kellett), de a kellő pillanatban a gép már működött, meg volt a gátmetszés (nagy injekció előzte meg, de epidurális nem volt) is és a feje kijött, mire kibucskázott a kis testének többi része is. Csodálatos volt.

A Vanda hihetetlenül ügyes volt. Csak neki köszönhető, hogy nem kellett császározni, az Ő érdeme. A baba egész teste kakis volt, rögtön leszívták a légzőjártatait, megcsináltak minden vizsgálatot vele (9/9 Apgar) megtisztították és utána bebugyolálva csak megmutatták Vandának és már vitték is el inkubátorba. Ja és én vágtam el a köldökzsinórt. A növér épp vágta volna, mire én kérdezem „nem vághatom el én” „ja, de” és elvágtam. Nem is olyan egyszerű elvágni..:)

Aztán placenta megszülése, maradékok kikaparása és varrás következett egy-két nagy injekció beadásával, de Vanda nagyon jól bírta és határtalanul boldogok voltunk. Amikor megmutatták neki a babát csak annyit mondott „nem is volt rosz”.