Szüléstörténet (részletes!)

Már nagyon türelmetlenül vártuk a Kistesó születését. KisBálint szülinapi zsúrja után tulajdonképpen bármikor megérkezhetett volna, de mégsem így történt. Május 30-án este enyhe, de szabályos -6 percenkénti – fájdogálásokat éreztem. Aznap is elég sokat tettem-vettem otthon várva azt, hogy hátha megreped a magzatburok. Tanulva a Bálint születéséből miszerint szépen lassan fájások nélkül is lehet tágulni nm kockáztattuk és elindultunk a II. SOTE Női Klinikára. Azt gondoltuk, hogy legalább vizsgáljanak meg egyáltalán érdemes-e bent maradni, vajon elindult-e a tágulás? 

Az ügyeletes orvos nyitott belső méhszájat és zárt külső méhszájat állapított meg, de a vizsgálat során véres lett a kesztyűje, ami viszont arra utalt, hogy a tágulás megkezdődött. Javasolta, hogy maradjunk bent és holnap reggel majd az orvosom eldönti, hogy hogyan tovább. Átöltöztem, befeküdtünk a vajúdóba. Rámkötötték a CTG-t. Bálint egy darabig bent volt velem, de aztán mivel semmi sem történt 1 órán keresztül és KisBálint a sógornőméknél aludt, ezért hazament. Küldtem egy SMS-t a dokinak, hogy reggel jöjjön, nézzen meg.

Szerencsés eset volt, hogy aznap pont a klinikán rendelt. Mivel a terminus végén voltam, a baba nagy volt és egészséges, a méhemmel minden rendben volt, ezért tekintettel az előző terhesség, illetve szülés nehézségeire nem várt tovább és burkot repesztett. Kicsit érzékeny volt, de nem fájt. A fájdogálások kicsit erősödtek, de a tágulás 2 ujjnyinál gyakorlatilag megállt. (Bálint: „A gép mutatta a fájásokat, de Vanda arcán a fájdalomnak nyoma sem volt, sőt jókat nevettünk, hogy most pedig épp fájnia kéne). Ez volt az oka aztán, hogy kb. délután 3 órakor bekötötték az oxytocint, hogy a fájások erősödjenek és rendszeressé váljanak. 3-4 perces fájásokkal indultunk majd félóránként emelték az oxytocin szintjét. Délután 5-re már 2 perces fájások voltak, vagyis 1 perc fájás-1 perc szünet. Mostanra már 3 ujjnyira kitágultam, szóval irány a szülőszoba.

Mire átértünk a szülőszobára, addig 2x is meg kellett állni a kb. 20 méteres szakaszon, mert jöttek a fájások. Aztán kikötötték az oxytocint, hogy szabadon járkálhassak, illetve hogy a gravitáció is segítse a babát a beékelődésben. Felajánlották a labdát, de pár fájás múlva azok gyengülni kezdtek. Mondtam a Bálintnak, hogy kérdezzünk rá, hogy azért nem fáj, mert a labda ennyire hatásos, vagy mert ki lett kötve az oxytocin? Jött a Béres és rögtön mondta, hogy azonnal vissza kell kötni az oxytocint, mert a fájásoknak nem szabad megállniuk. Visszakötötték és a következő fájás már elementáris erővel jött ismét. Ekkor volt 17.30. A doki azt mondta, hogy ezzel az ütemmel kb. este 9-10-re lesz meg a baba. Én ezt annyira képtelenségnek éreztem, hogy el sem tudtam képzelni, hogy 21.00-ig vagyis még 3 órán keresztül ilyen fájdalmaim legyenek. (Bálint: valóban nagyon komoly fájdalmai voltak, erősebbnek tűntek, mint a Bálintnál, rossz volt nézni úgy, hogy nem tudtam segíteni). Néztek szívhangot is közben, de minden rendben volt a babával. Szóltak, hogyha székelési ingerem van, akkor mindenképpen szóljak, hiszen az azt jelenti, hogy megkezdődött a kitolási szakasz.

Folyamatosan jöttek a fájások, de egyszer csak éreztem a várva várt ingert. Gondoltam, hogy várok még egy fájást mielőtt szólok hogy biztosan jól érzem-e a dolgot. És igen valóban ott volt megint az inger. Mondtam a Bálintnak, hogy azonnal szóljon a többieknek, hogy mi a helyzet. Bejött a Béres és Katalin a szülésznő és mondták, hogy feküdjek fel az ágyra. Az egyik oldalamra kellett feküdjek és várni 3 fájást ezen az oldalon majd 3 fájást a másik oldalon. A doki brutál mennyiségre, duplájára emelte meg az oxytocint (280mg/óra???). A 6. fájásnál miután szétszedtem a szülőágyat erős ingert éreztem a nyomásra. Olyan erőset, hogy nem is tudtam volna visszatartani. Mondtam is, hogy muszáj, hogy nyomjak. Éreztem a gyerek fejét, amint szétfeszíti a medencémet. 

Ezzel kezdetét vette a kitolási szakasz. Gyors pozitúra csere után szólt a doki, hogy a következő fájásnál nyomjak, ahogy csak bírok. Érdekes volt, hogy az előző szülésnél bent voltak a szobában vagy 10-en most pedig csak ketten és a Bálint. Szóltam a Bálintnak, hogy menjen át a túloldalra, mert nem tudtam belé kapaszkodni a bal kezemmel a branül miatt és a doki is szólt neki. Éppen átért a jobb oldalamra mikor jött a fájás és nyomtam. Bálint tartotta a jobb térdemet egyik kezével másikkal meg a fényképezőgépet kezelte. Egészen elképesztő érzés volt érezni, ahogy a kistesó jön kifelé. Bálint már látta az első nyomás végén a feje tetejét, fülét és le is fényképezteJ. Második nyomásra kijött a feje. A harmadik fájáskor nem volt szabad nyomjak és negyedikre egy kis orvosi „segítséggel” kicsusszant a bébike. 

Nem sírt fel rögtön és persze az első kérdésünk az volt, hogy fiú-e vagy lány. A szülésznő erre csak annyit mondott, hogy Lujza. Az érzés az leírhatatlan volt, borzasztóan örültem és persze Bálint is teljesen odavolt. Később ő vágta el a köldökzsinórt, de még előtte odatették a mellkasomra. Véres volt és szürke, ragacsos a magzatmáztól. 19.05-kor született. Nemsokára elvitték megcsinálni a szükséges vizsgálatokat. Megkapta a rózsaszín karszalagot és betették pólyába. 9/10 Apgar, mivel nem sírt fel rögtön bár ez azért lehetett, mert a köldökzsinór még nem volt elvágva és azon keresztül kapott oxigént. Amíg Lujzát pólyázták, addig engem megvizsgáltak és ellátták a sebeimet. Utána visszakaptam és rögtön szopizott is ügyesen. Ili mama és Bálint papa voltak bent, ők megnézhették a kicsit (Bálint kivitte hozzájuk). Utána 1,5 órát együtt voltunk hármasban. Aztán Bálint hazament és én reggel 6-kor kaptam vissza a Lujzát. A következő éjszakákon viszont már velem lehetett.

Összességében teljesen más szülés volt, mint a Bálinttal, annak ellenére, hogy mindketten a 3. számú szülőszobában látták meg a napvilágot.